Itthon sosem látott újítást vezetett be a K&H, szóban is lehet pénzt utalni
Teljesen természetes, hétköznapi nyelvhasználat mellett szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában.
Teljesen természetes, hétköznapi nyelvhasználat mellett szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában.
Az élhetőbb városok tervezésében is nagy szerep juthat a mesterséges intelligenciának – mutat rá kínai kutatók új tanulmánya. Ez azonban nem a szakemberek munkáját venné el, inkább kiegészítené azt – a fárasztóbb feladatok kiváltásával.
A Financial Times értesülése szerint Sam Altman, Jony Ive és Masayoshi Son is elkötelezett abban, hogy egy forradalmian új készülékkel álljanak elő.
Nagy port kavart 2019-ben, amikor kiderült, hogy Amazon-alkalmazottak vizsgálják át a digitális asszisztenssel folytatott beszélgetéseket. Most valami hasonló történik, azonban más okból: a cél, hogy minél értelmesebb legyen az Alexába épített mesterséges intelligencia. De mit tehet a felhasználó, ha nem ért egyet ezzel?
Rögtön három MI-újdonság is érkezik az Instagramba, a fotók szerkesztésének lehetőségei mellett matricákat is létrehozhatunk a segítségével, parancsokkal.
Bizonyára a ChatGPT-nek is köze lesz ahhoz az eszközhöz, amelyről már megbeszélések folyhatnak olyan nagy nevek között, mint Sam Altman OpenAI-alapító és Jony Ive, az Apple készülékeit évtizedeken át meghatározó, legendás terméktervező.
Michelle Donelan brit digitális miniszter szerint a cégeknek nemcsak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos veszélyekre kellene figyelmeztetniük, de meg is kell akadályozniuk, hogy a fenyegetésekből valóság legyen.
A bíróság szerint akkor is lehet pedofil egy tartalom, ha abban nem valódi gyermekek szerepelnek.
Egy régi adatbázis helyett már a teljes internetre rálát a ChatGPT, így valós idejű információkkal tud szolgálni.
Újságírói tapasztalatok szerint a mesterséges intelligencia jelenleg nem egészen úgy működik a Gmailben, mint ahogy kellene.
Talán meg sem lepődünk már azon, hogy sok más cég és szervezet után maga az amerikai hírszerzés is saját MI-chatbotot fejleszt – ez ugyanakkor egyáltalán nem lesz nyilvános.
A videók készítői új eszközöket, a nézőik pedig újfajta videókat találnak hamarosan a platformon. A mesterséges intelligenciára épülő megoldásokat hamarosan mindenki megkapja.
A NASA szerint annyi adat áll a tudósok rendelkezésére, amiben elveszhetnek a Földön kívüli életre, vagy az ufók jelenlétére utaló jelek, ezért muszáj olyan megoldásokat alkalmazni, amelyek megkönnyítik az adatelemzést.
Számos új képességet kap a következő hetekben a népszerű chatbot, a ChatGPT – például beszélni is lehet majd vele, de képekkel is kiegészíthetőek lesznek a beszélgetések. A beszédes újdonságot ráadásul a Spotify is felhasználja a podcastok szinkronjához.
Nem biztos, hogy jó ötlet mesterséges intelligenciát hívni segítségül, ha a barátunknak írunk üzenetet – állapították meg az Ohiói Állami Egyetem kutatói.
Miután a különböző generatív mesterséges intelligenciák egyre többek számára elérhetők, sokan, például a tartalomkészítők is élnek a lehetőséggel. A TikTok tiszta vizet öntene a pohárba, és kifejezetten meg fogja követelni, hogy a tiktokerek tudassák követőikkel, hogy videójuk készítése során bevetették a mesterséges intelligenciát.
Meg lehet fejteni a csirkék érzelmi állapotát egy új, mesterséges intelligencián alapuló technikával – így „egy jobb világot” is lehet teremteni számukra.
Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferenciáján bemutatta a Joule nevű, természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligenciát (MI). Az irodai asszisztensről nem kevesebbet állítanak, hogy általa végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és képes lesz proaktívan betekintést adni a vállalati adatok mélységébe, nemcsak az SAP teljes szoftverportfólióján, hanem akár harmadik féltől származó forrásokat is feldolgozva.
Noha van már rossz tapasztalata a dologgal, a Getty Images mégis készített egy saját, MI képgenerátort, melyet a drágább, prémium fotóikkal is képeztek.
Az átlagfelhasználó kevésbé, a hirdetők annál inkább szeretik a reklámokat, amelyeket egyre nehezebb kikerülni. A Google annak érdekében veti be a mesterséges intelligenciát, hogy a mostaninál elégedettebbek legyenek a hirdetők (és talán a felhasználók is).